Székesfehérvár


Székesfehérvár Fejér megye székhelye, egyben megyei jogú város, az ország kilencedik legnépesebb városa. A Dunántúl harmadik legnagyobb települése, Budapesttől mintegy 65 kilométer távolságra.

Székesfehérvár az egyik legnagyobb múltú magyar város, hajdani királyi székhely. Ennek megfelelően történelmi és kulturális látnivalókban igen gazdag. A Közép-Dunántúl legjelentősebb városa, vasúti és közúti csomópont. Történelme az i.e. 5-századig nyúlik vissza.

A várost 972-ben alapította Géza fejedelem a Gaja-patak és a Sárvíz által táplált mocsarakból kiemelkedő négy szigeten. Ezek egyike a mai belváros. Géza kicsiny kővárat épített, benne a fejedelmi palotával és egy templommal. Középkori latin neve Alba Regia volt.

István király emelte Székesfehérvárt várossá és a királyság világi központjává, ő építtette a királyi bazilikát is (1003–1038). Évente kétszer tartottak itt királyi törvénykezési napot.

1222-ben II. András itt bocsátotta ki az Aranybullát, mely tartalmazta a nemesek jogait, és a király kötelességeit. Ez az okmány volt 1848-ig a magyar alkotmány alapja.

1526-ig 43 magyar királyt koronáztak, és 1540-ig 15 királyt temettek Fehérváron.

1543 és 1688 között a város végig török kézen volt.

A 18. század kezdetétől a város újabb felvirágzását élte. A helyi magyar és szerb lakosokhoz német és morva lakosok költöztek. 1703-ban kapta vissza a város a szabad királyi város rangot, de nem lett többé az ország fővárosa.

A II. világháború után erőltetett iparosítás következett. Az 1945-ben még csak 35 ezer lakost számláló város lélekszáma az 1970-es évekre 100 ezerre nőtt. A középkori városfalakon kívül mindenütt nagy lakótelepek épültek, a belváros azonban megőrizte barokk karakterét. A legjelentősebb barokk épületek a Székesegyház, a Püspöki Palota és a Városháza.

Az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai sok középkori maradványt tártak fel a város területén, amelyeket restauráltak és kiállítottak. A Romkertben találhatóak a románkori bazilika maradványai és I. István király szarkofágja a 11. századból. Feltétlenül érdemes megcsodálni belvárosát, régészeti és képzőművészeti gyűjteményeit, különleges és értékes köztéri alkotásait

Városnézés


Városnézés Székesfehérváron

Indulás: 9 órakor, a Szent Gellért Hotel elől

Időtartam: 5 óra

Nyelve: angol

Ára: 14 200 Ft/fő (minimum 15 fő esetén).

Az ár tartalmazza: a Bory vár belépőt, a borkóstolót és ebédet

Program

Belvárosi séta, a Bory vár megtekintése, majd borkóstolós ebéd Móron.

Kirándulás Budapestre

Indulás: 8:30-kor, a Szent Gellért Hotel elől

Időtartam: 6 óra

Nyelve: angol

Ára: 23 600 Ft/fő (minimum 15 fő esetén)

Az ár tartalmazza: ebéd

Program

Városnézés Budapesten, a főbb nevezetességek megtekintése, (Hősök tere, Vajdahunyad vár, Széchenyi fürdő - Andrássy út - Opera – Dohány utcai zsinagóga – Szent István Bazilika - Parlament - Várnegyed (séta), Mátyás templom, Halászbástya - Gellért hegy (séta), Citadella) ebéd